Waldorf-intézmények a nagyvilágban
A Waldorf-iskolák története a 20. század elején kezdődött Németországban. 1919 áprilisában Rudolf Steiner a társadalmi élet kérdéseiről tartott előadást a stuttgarti Waldorf-Astoria Cigarettagyárban. A pedagógia jövőjéről kifejtett gondolatai hatására a gyár munkásai felkérték Emil Molt gyárigazgatót egy 12 évfolyamos egységes iskola megalapítására. A pedagógiai irányítást maga Rudolf Steiner vállalta.
Rudolf Steiner (Murakirály-Horvátország, 1861. február 27. - Dornach-Svájc, 1925. március 30.), osztrák filozófus, író, dramaturg és tanár, az antropozófia megalkotója. Az általa életre hívott antropozófia jelentése: "az Ember Bölcsessége" (antroposz=ember, szófia=bölcsesség). Ennek a filozófiai irányzatnak célja az volt, hogy a 20. század kereső embere előtt új világ- és emberképet tárjon fel. Tanítása szerint a gondolkodás világprincípium, teremtő erő, melynek realitása van. Steiner kutatási eredményei a gyakorlati élet számos területén megmutatkoznak. Így például a nevelésben (Waldorf-iskolák és felnőttképzés, beszédformálás), a gyógyászatban (antropozófiai orvoslás és gyógyszergyártás), a gyógypedagógiában (Camphill-mozgalom), a művészetben (organikus építészet, festészet, euritmia), a mezőgazdaságban (biodinamikus módszerek), a társadalmi élet (a szociális organizmus hármas tagolása) és a vallás területén (Keresztény Közösség).
A Waldorf-iskola szociális alapgondolata szerint mindenki számára nyitva áll, függetlenül attól, hogy melyik társadalmi réteghez tartozik, milyen a világnézete, politikai vagy vallási hovatartozása. A Waldorf-iskola működése során - az állam és a gazdaság közvetlen befolyásától mentes, önigazgató intézményi rendben - megvalósulhat a tanulás és a tanítás szabadsága.
Rudolf Steiner elképzelése az volt, hogy egy mélyebb emberismeret az, amely megalapozza, hogy egységes iskolában tanuljanak együtt a jövő kovácsai, gyári munkásai, orvosai, tanárai és ügyvédjei. Hiszen azok a folyamatok, amelyek a 7. és 18. életév között az emberi fejlődésben törvényszerűen lejátszódnak, érvényesek minden ember fejlődésére, függetlenül attól, hogy a későbbiekben fizikai vagy szellemi munkát fog-e végezni.
A Waldorf-iskolák nem politikai, gazdasági és főként nem ideológiai céllal jönnek létre. A mozgatóerő, az alapvető szándék ma is ugyanaz, mint 1919-ben. A pedagógián keresztül megérteni az embert, gyakorlati utakat keresve kibontakoztatni és nevelni a gyermek és ifjú ember értékeit, felébresztve és ösztönözve szociális képességeit.
A 20. század embertelensége, a felbukkanó ideológiák bukása érthetővé teszi, hogy az emberi természet spirituális megértését és fejlesztését célul kitűző reformpedagógiákat nagy nyitottsággal fogadta a társadalom, a kor kereső embere. Ezt a mélyről jövő igényt fejezi ki az is, hogy a 21. század fordulóján a világ 57 országában 850 Waldorf-iskola, közel 1100 Waldorf-óvoda és 60 tanárképzés működik. Nem csak a Waldorf-intézmények száma jelentős, hanem az a tény is, hogy a megalakult iskolák, óvodák működése töretlen. A pedagógiai elgondolások átvétele nem ütközik kulturális nehézségekbe. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a Waldorf-iskolákat és -óvodákat megalapozó mélyebb emberismeret lehetővé teszi, hogy az be tudjon illeszkedni minden népcsoport életkultúrájába. Japántól Ausztrálián át Dél-Afrika, Amerika, Európa és Ázsia területén számos Waldorf-intézmény működik hasonló hatékonysággal.
A Waldorf-iskolák és -óvodák létrehozása és működtetése mindig nagyban függ az egyéni erőtől és akarattól, az érintettek együttműködési készségétől, azonban nem hanyagolható el a törekvések országon belüli és nemzetközi elfogadottságának mértéke sem.
A Waldorf-intézmények ezért úgy működnek a világ bármely táján, hogy a nemzeti identitást kiemelve és az iskola életébe szervesen beépítve sajátosan japán, fekete-afrikai vagy éppen magyar iskola jöjjön létre és valósuljon meg.