Rólunk

BEMUTATKOZUNK


Egyesületünk, a Szegedi Waldorf Társas Kör Egyesület 1998 nyarán jött létre azzal a céllal, hogy megteremtsük városunkban a lehetőségét egy Waldorf-óvoda és -iskola megalapításának.


Az egyesület sikeres munkája révén egy olyan szülőkből és óvodapedagógusokból álló közösség alakult, akiknek hitük, gyermekük iránti szeretetük és áldozatos munkájuk eredményeként 1999 szeptemberétől megkezdte működését a Szegedi Szabad Waldorf Irányba Tevékenykedő Óvoda. Az óvoda folytatásaként 2000 szeptemberében elindult a Szegedi Waldorf Iskola első osztálya.


2007 szeptemberétől óvodánk új helyen, szebb környezetben, és új néven - Szegedi Waldorf Óvoda - folytatja működését. Iskolánk pedig nagyobb épületbe - a Kolozsvári térre költözött, 2008 szeptemberétől pedig elindult 4+1 osztályos gimnáziumunk.

A Waldorf-intézmények autonóm szervezetekként működnek egyesületi vagy alapítványi fenntartásban. A Waldorf-intézmények legfontosabb jellemzői a következők: önszerveződés, a teljes demokratizmus, a nyitottság minden érdeklődő felé és az anyagi önfenntartás. A Waldorf-iskolák és -óvodák csak a szülőkkel való szoros együttműködésben tudnak fennmaradni és fejlődni, ezért a szülők tevékenyen részt vesznek az óvoda, iskola életében. A szülők egymást anyagilag is támogatják oly módon, hogy minden család saját anyagi lehetőségei szerint járul hozzá az iskola, ill. az óvoda fenntartásához. Mindezeken felül fontos alapelv, hogy az intézmény szellemi életét sem politikai, sem gazdasági tényező nem befolyásolhatja, így tud a Waldorf-pedagógián keresztül megvalósulni a nevelés fő célja: a gyermeki individualitás szakszerű kibontakoztatása. A Waldorf-pedagógia (mint a közel egy évszázados reformpedagógiák egyike) gyermekközpontú, képességfejlesztő pedagógia, melynek célkitűzése, hogy szorongásmentes légkörben szabad döntésekre képes, önállóan cselekvő embereket neveljen. Ez a pedagógia kifejezetten alkalmas a fogyatékos és a részképesség-hiányos gyermekek integrációjára, és intézményeink fel is vállalják ezt. Egyesületünk számos, széles körben meghirdetett rendezvényt tart. Óvodásoknak és kisiskolásoknak játszóházat (gyöngyfűzés, origami, gyapjúkép készítése, bábozás, mesés-táncos kör stb.) szervezünk havi rendszerességgel. A felnőtteknek színvonalas előadásokat tartunk meghívott előadókkal (vendégünk volt pl.: Mesterházi Zsuzsa a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola főigazgatója vagy Dr. Vekerdy Tamás pszichológus).