A sportolásról waldorfos szemmel

Waldorfos berkekben gyakran jelenik meg az az aggály, hogy szabad-e a gyermeknek pl. fitnessre járni, modern táncra járni, focizni, vagy versenyszerűen teniszezni. Mi a helyes szülői hozzáállás ehhez a kérdéshez?

A Waldorf-pedagógia szerint minden impulzust az arra legmegfelelőbb fejlődési, életkori időszakban jó adni. (pl. ezért zajlik akkor és úgy az írástanítás, a számolás, stb.)

A rendszeres különórákon történő sportolással kapcsolatban a legfontosabb azt megítélni, hogy vajon alkalmazkodik-e az adott sport az adott életszakasz fejlődési stációjához? Bizonyos mozgásformák bizonyos életkorokban gátolhatják a szabad fejlődést. A legfontosabb a szabad mozgás a kisgyerekek életében.

Első osztályban egyáltalán nem javasolnak különórákat, mert az óvódai ritmusból át kell állni az iskolai ritmusra, és ez elég fárasztó. Persze ebben is, mint mindenben vannak egyéni eltérések.

Az úszás az egyik legjobb sportmozgás, amit el kellene kezdeni, mert természetes váltott-karú-lábú mozgássor, fejleszti a tapintásérzékelést, az egyensúlyozó képességet, a tájékozódást, a szív- és érrendszert, és egyfajta természetes közegben zajlik (gondoljunk a méhen belüli életre) - egy sajátos életérzéssel tölti el a gyerekeket. Ezért rendszeresen úszásra járni második osztályban már célszerű, de attól még megtanulni úszni korábban is lehet.

A Rubicon (kb. 8-10 éves kor) előtt nem javasoltak a természetes mozgásfejlődéstől eltérő mozgásformák, mert eddig az életkorig a gyermek mozgásfejlődése és az emberre jellemző mozgás kialakulása folyik. Ebbe nem célszerű beleavatkozni természetellenes mozgásokkal. Ezt úgy kell elképzelni, hogy mint ahogy, a humánspecifikus mozgások (kúszás, mászás, felülés, felállás, állás, járás), kicsi gyerek kortól beégnek az idegrendszerbe, automatizálódnak és kitörölhetetlenné válnak, pont ugyanúgy égnek be a túl korán (Rubicon előtt) adott természetellenes mozgások is, pl. vívás. Szintén beégnek a küzdősportra jellemző mozdulatok, később nem tudnak szabadulni ezektől, és más mozgások megtanulását gátolják. Rubicon után ajánlott elkezdeni, ha valaki ezt választja.

A hatodik osztálytól válik éretté a gyerek, arra, hogy versenyezzen. Ettől az életkortól kezdve építő jellegű a verseny, jó átélni a győzelmet, megtanulni kezelni a vereséget, a kihívást. Ha mégis ez alatt az életkor alatt kezdődik a versenyeztetés, sajnos a Waldorf-iskolában és az edzésen kapott impulzusok ellentmondanak egymásnak, megzavarják a gyereket.

Labdajátékok: a tér fejlettebb érzékelése és a személyes tér kialakulása szintén a 6. osztályos korra tehető. Korábban nem látja jól a teret, hiába kiabál az edző, hogy helyezkedj kisfiam, állj az üres helyre, stb... a gyerek nem tudja, mit is kellene csinálnia. Ezért van az, hogy alsós kosár-, kézi-, foci órán mindenki kergeti a labdát, és fut az egész osztály a labda után egy kupacban...

Foci: még egy fontos ellenérv a 6. osztályos kor előtti fejletlen térérzékelésen kívül a foci ellen, hogy nem a megfelelő dologra használja a focizó gyerek a kezét, a fejét és a lábát. Pedig a Waldorf-iskolában ez egy nagyon fontos gondolat, hogy segítsük a fej, kéz, láb megfelelő használatának kialakulását. A Waldorf-pedagógia szerint a fejnek nyugalomban kell lennie, gondolkodásra való. A fociban viszont fejelni kell, nincs nyugalomban, és kézként kell használni a fejet. A kéz normálisan kreatív, mozgékony, ügyes. A fociban viszont mindezt a képességét tiltják, sőt büntetik. Az iskolában pedig fejlesztjük, pozitívan értékeljük. A láb normálisan helyváltoztatásra való. A fociban viszont kézként kell használni. Akárhogy is nézzük, önkéntelenül csak akkor rúgunk, ha mérgesek vagyunk, tehát valamilyen szinten agressziót jelent, a fociban pedig ez a fő mozdulat. Túl fiatal korban nem célszerű azt erőltetni, hogy a különböző testrészeket másra használják a gyerekek, mint a mire való, mert még a természetes használat sem rögzült eléggé.

DE, és megnyugtatásul a focirajongóknak: 12 éves kortól, amikor már a fenti szerveknek a funkciója kicsiszolódott, tökéletessé vált, akkor pont a fenti ellentétek jelentik a kihívást a fociban, hogy az egyébként nyugodt fejet kell a labda továbbítására használni, az ügyes kreatív kézzel nem szabad labdához érni, és a lábat kell kézügyességűre csiszolni .