Iskolapszichológus

Eszik Mariann Pedagógiai szakpszichológus, relaxációs terapeuta, KIP-terapeuta jelölt

Pszichológusnak lenni számomra elsősorban gondolkodásmódot jelent. Legfőbb célom, hogy segítsem a hozzám fordulókat abban, hogy az életükben adódó nehézségeket megtanulják más szemszögből nézni, a felmerülő problémákat ne bajnak, hanem megoldandó feladatnak, egyfajta kihívásnak és tanulási lehetőségnek tekintsék. Hiszen azok. A világon minden okkal kerül az életünkbe, és ha nem tanuljuk meg az általa feladott leckét, újra és újra megjelenik majd. Szeretnék támogatást adni ehhez a tanuláshoz azoknak, akik bizalmukkal megtisztelnek. A személyiségfejlődés élethosszig tartó folyamat. Az ember minél előrébb jár benne, annál nagyobb igénye van a továbblépésre. Aki még csak ismerkedik az úttal, annak félelmetesnek tűnhet, de olyan ez, mint az ejtőernyőzés: először muszáj valakivel együtt ugrani és rettegünk a repülőgép ajtajában, de az ugrás során felszabaduló adrenalin újabb ugrásra késztet, míg végül megtanulunk egyedül ugrani és biztonságosan földet érni. Aki tehát pszichológushoz megy, véletlenül sem „bolond” vagy gyenge, épp ellenkezőleg: megfontolt, erős és bátor. A bátor pedig nem az, aki nem fél, hanem aki félelmei ellenére kész változtatni. A Szabad Waldorf Általános Iskola és Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézménnyel együttműködésben magán ellátás keretében kedvezményesen fogadom a Waldorfos diákokat és szüleiket, legyen szó egyszeri tanácsadásról vagy rendszeres önismereti munkáról, konzultációsorozatról vagy az autogén tréning elsajátításáról. Munkám színvonalát folyamatos szakmai továbbképzésekkel és rendszeres, csoportos szupervízión való részvétellel biztosítom. Amennyiben nem én vagyok a megfelelő szakember a hozott nehézségben való segítségnyújtáshoz, ajánlok a probléma kezelésében jártas kollégát.

Egy alkalom időtartama 50 perc, díja Waldorfosoknak 6500 Ft.

Bejelentkezni, időpontot kérni az empszis@gmail.com e-mail címen lehet.